Volgográd-1 állomásra október 11.-én 4:35 perckor érkeztünk. Ez azért is emlékezetes időpont számomra, mivel ez volt a 25. születésnapom. 33 óra utazás után már csak egy normális ágyra és egy zuhanyra gondoltunk. Arra az elképzelésre alapoztuk taktikánkat, hogy az állomáson kis táblácskákon bábuskák hirdetnek majd kiadó szobát. Csak annyi hiba csúszott a számításunkba, hogy hajnali 5 körül még senki sem mászkál az állomáson akinek nem muszáj. Ezért némi várakozás után az amúgy szép, de a rengeteg embertől meglehetősen szagos állomást elhagyva inkább gyalog nekiindultunk szállást keresni. Pár kilométer sétálás és néhány sikertelen próbálkozás után sikerült egy jó szállást találni korrekt áron. Tisztálkodás és végre egy normális alvás után elindultunk a város nevezetességeit felfedezni.
Az első utunk a Mamayev Kurgán-ra vezetett. Neve a mongol uralom idejéből ered, Mamai kán őrállomást telepített rá. Ez Volgográd legmagasabb pontja, egy nagy domb, a város központhoz és a Volgához közel. A magaslat ellenőrzése lehetővé tette a németeknek, hogy célzott tüzérségi tűzzel támadják a szovjeteket. Aki ellenőrzi a dombot, azé a város is. Ennek megfelelően Sztálingrádi csata során súlyos harcok folytak a terület birtoklásáért, a két oldalról legalább 300 ezren vesztették életüket egy Rózsadombnyi területen. Ennek megfelelően számos szobor és emlékmű díszíti. Az emlékhely bejáratánál egy térre érkezünk, ahova márványtartókba elhelyezték a hős városok földjét. Lépcsősor és fákkal övezet sétány vezet (2) a "Halálig harcolók teréhez" (3). Itt látható egy sziklatestű harcos szobra, aminek talapzatára a harc során született szállóigék kerültek: "Meghalunk, de nem hátrálunk"; "A Volgán túl nincs számunkra föld"; "Egy lépést sem hátrálunk". A sétányt egy darabon két oldalról egy emlékfal is övezi (4). A falak egyre alacsonyabbak így a valóságosnál sokkal hosszabnak látszanak. A "Lerombolt falak" a város, az épületek falait szimbolizálja és ezekből nőnek ki a katonák. Ez a szimbólum szerintem arra utal, hogy a város és a védői egyek. A Hősök tere domb felőli részén egy nagy 125x10 méteres relief látható, amin a győzelem jelenetei láthatók. A dombban egy bunker helyén nagy csarnok van kialakítva (7), amelyben egy nagy kőkéz által tartott örök láng ég és katonai díszőrség vigyázza az emlékművet. Az aranyozott falaira 7200 szovjet katonának a neve és rangja van felírva. Az emlékműből egy újabb sétány vezet a domb tetejére. Itt látható a "Szomorúság tere", ahol egy anya siratja a karjaiban fekvő, elesett katonafiát (8). Az út mentén van elhelyezve a több magas rangú katona sírja akik itt harcoltak, mint például Csujkov marsallé aki a város védőinek parancsnoka volt, illetve Vaszilij Zajcevé aki itt vált legendás mesterlövésszé. Akik látták az „Ellenség a kapuknál” című filmet emlékezhetnek rá. Mikor ott jártunk egy szép orosz tradíciónak lehettünk szemtanúi. 3 srác, lehet katonák, bár civilben voltak a virág mellé egy pohár vodkát, egy darab kenyeret, egy szál cigit és egy öngyújtót helyeztek el a sírra. Majd ők is megitták a saját vodkájukat, megették a kenyerüket, elszívták a cigijüket és egy perces néma csenddel adóztak Zajcev emlékének. Mikor két nappal később visszamentünk, a sírra tett tárgyak még mindig a helyükön voltak. Ezután értünk el a domb tetején álló hatalmas szoborhoz az „Oroszország Anya” szobrához (9). Ez a világ legnagyobb saját lábán álló szobra, 81 méter magas, egy nőalak aki egy acél kardot tart és harcra hívja az ország népét. Az alapozást nem számolva 5500 tonna betont és 2400 tonna acélt használtak fel az építéséhez. A háta mögött látható lengő sál 250 tonnás. Az emlékmű vasbeton talpa több méterre emelkedik a talaj szintje fölé és 16 méterre nyúlik a föld alá. Bár meglehetősen tragikus esemény szintere ez és számos sír is találhat itt, mégis legalább 4 menyasszonyt láttunk akiket itt fényképeztek. Kicsit bizarr!
A dombon található még egy egy nem olyan régen épített Mindenszentek templom is. Bár ez nem meglepő, hiszen a rendszerváltás után kezdődött meg az egykori egyházi javak visszaszolgáltatása, felújítása és újak építése. A nap hátralévő részében még sétáltunk a városban és illő módon megünnepeltük a születésnapom. Olyat csináltam ami ritkán fordult elő kint tartózkodásom alatt velem, úgy jóllaktam, hogy már nem bírtam volna többet enni.
Másnap a Sztálingrádi csata emlékmúzeumába mentünk el ami a Volga partján helyezkedik el. Az épület külterületén többnyire a második világháborúban használt tankok illetve egyéb járművek és ágyúk vannak elhelyezve, de azért vannak ennél jóval fiatalabb darabok is, különösen a repülők között. Nagyon tetszett, hogy a múzeum dolgozóinak fenntartott parkolójában az autók között két T-34-es tank is állt. Mondtam is az osztálytársamnak, hogy „Ez Sztálingrád, sosem tudhatjuk mikor lesz rájuk megint szükség. Ezt valaki olyannyira megfogadta, hogy tankkal jár dolgozni.” A múzeum rengeteg fényképpel, makettekkel, és használati tárgyakkal mutatja be a csata történetét. A legfőbb nevezetessége a Panoráma. Ez egy hatalmas körkép, és hasonlóan a mi Feszty-körképünkhöz az események több mozzanatát is bemutatja. A kép abból a szemszögből mutatja be a helyszínt mintha a Mamayev Kurgán tetején állnánk. Természetesen rengeteg apró részlet és számos fontos szereplő is megtalálható a képen. Látható Csujkov marsall a parancsnoki bunkerében, a fogságba induló Paulus és vezérkara, Zajcev elrejtőzve a romok között illetve két kevésbé ismert hős is. Az egyik Panyikak matróz, akinek a kezében felrobbant egy Molotov-koktél, de egy másikkal a kezében lángolva futott egy német tankhoz és felrobbantotta azt megmentve a lövészárokba szorult társait. A másik egy pilóta akinek a gépét lelőtték, de az égő roncsokat egy német tankba vezette. Érdekes, hogy az akkori, a képen is ábrázolt városrészek és jellegzetes épületek ma is megfigyelhetők a dombról mint a kisebb város méretű traktorgyár vagy az egyetlen épület amit meghagytak eredeti állapotában. Ez egy malom épülete ami mellé települt a múzeum. Ezt a malmot még a németek építették az 1800-as évek végén, és ezt olyan állapotban hagyták meg amilyenbe a csata végére került. Természetesen rommá van lőve, de a falai még állnak, tele van golyók ütötte lyukakkal és a vas gerendák össze vissza vannak csavarodva és a mellette álló nagy kémény is megvan még félig.
Harmadik nap megnéztük a város egyéb látnivalóit, templomokat, parkokat; rengeteg, leginkább a csatára emlékező köztéri szobrot és a várostörténeti múzeumot. Eközben sikerült ezt a fényképet összehozni. De ez nem egy szimpla, kép egy Lenin szobornál. Ez kérem tobzódás Leninben! Ajánlom lassan olvassa mindenki, mert könnyű elveszteni a fonalat. Ez a kép egy Lenin szobor előtt készült a Lenin sugárúton, pár méterre az ebből nyíló Lenin utcától, a szobor előtti épületen 2 darab Lenin profil díszeleg, a szobor mögötti épületet egy Lenin profil ékesíti, ez a sugárút egyik oldalról a Lenin térben végződik ahol egy hatalmas Lenin szobor áll, és a sugárúton található műszaki egyetemre az alábbi okosság van felírva: Tanulni, Tanulni, Tanulni! Lenin. Ráadásul a pólóra a srácok még egy Lenin portrét is feltettek. Ezt a tobzódást látva a következő gondolat fogalmazódott meg bennem: Ez már majdnem több mint elég!
Emellett még említést kell tegyek a vasútállomás épületéről. Az állomás területének birtoklásáért is elkeseredett harcok folytak és természetesen semmi nem maradt meg az eredeti épületből. Helyette egy szép csúcsos épületet építettek melynek főbejáratát katonák domborművei, a várók plafonját pedig a szocialista múlt eseményeit megörökítő freskók díszítik. Természetesen megint találkoztam magyar vonatkozású dolgokkal. Az egyik a csata múzeumában látható a külföldi ajándékok között amit a város kapott, egy kristály váza ami a Magyar Állam ajándéka. Itt látható még a Brit király által adott kard, és Roosevelt elnök által írt levél is számos más ország ajándéka mellett. A másik pedig egy Magyarországon készült, a középkori Budapestet ábrázoló korsó egy étteremben. Mivel itt minden olcsóbb volt mint Péterváron, sokszor fele annyi, ezért ezt a luxust is megengedhettük magunknak.
Összességében elmondható, hogy egész Volgográdban nincs annyi látnivaló mint Szentpéterváron egy utcában, de nem is csak ezért mentünk oda. Az utazás egyik legfőbb indoka magának a hely szellemiségének átélése és az egykori földi pokol jobb megismerése. Természetesen nem is számítottunk másra mint rengeteg, gyorsan felhúzott tipikus szocialista épületre, de ehhez képest azért nem volt olyan vészes a helyzet, mint vártuk. És nem csak egy újabb várossal hanem az út során az orosz vidékkel és orosz emberekkel is sikerült megismerkednünk.
És végül ráadásnak egy ajándék kép az otthoni srácoknak!
