HTML

Szentpétervári portya

Ebben a digitális naplóban a szentpétervári kalandozásaim tapasztalatait és ezzel kapcsolatos szössszeneteket lehet olvasni. Szolgáljon ez tanulságul a jelen embereinek, a jövő generációinak és jómagamnak is.

Friss topikok

  • Anasztázia Sapkában: Egy kérdésem lenne! a Szentpétervári Állami Egyetemen van történelem szak? :) (2012.05.12. 21:44) Kollégium és Egyetem
  • blac: Japánok! Idióta mindegyik! Amúgy örülök, hogy végre sikerült újra írni egy-két bejegyzést. Azért r... (2010.11.18. 12:50) Petergof és a Cári Falu
  • Dzsingo: @Seyfer: Kedves Barátom! Hát olyan képek nincsenek, mert akkor már mindenki önkívületi állapotban... (2010.11.17. 15:17) Schlüsselburg-Шлисселбург
  • Seyfer: hihi, azért megnéztem volna neked is arcod, amikor a 2x4 sávos úton megfordul az arc:) Kezdeti kal... (2010.10.18. 20:23) Utazás
  • Dzsingo: Kedves Lacikám! Köszönöm szépen a köszöntést és a jókívánságokat! Részed legyen hasonlókban mive... (2010.10.17. 16:32) Új kezdet

Linkblog

Tallinn és vele együtt Észtország rövid története

2008.12.04. 21:11 Dzsingo

 Az észt zászló:A kék az Észtország jovőjébe vetett hitet és reményt jelképezi. A fekete a termékeny földet illetve a sötét múltat szimbolizálja. A fehér a tudás, a felvilágosultság jelképe emellett a hó és a nyárfa színe illetve a fehér éjszakákat is szimbolizálja.                              

Tallinn történelme színes, teli különböző korszakok fordulatával, hol az észtek, mint eredeti őslakosok a 13. század elejétől a 19. század második feléig gyakran csak mint elnyomott kisebbség lakhattak. Mégis az ő érdemük, hogy a város még manapság is tartja szép, történelmi arculatát. A különböző korszakok nyomai mind a mai napig megtalálhatók a város valamint az óváros különböző részein.

Kolôvan


Tallinn környéke a kőkorszakban is már lakott volt, elsőként a város létezését az al-Idrisin nevű, arab földrajztudós említi a világtérképén 1154-ben. Ő a városra a Kolôvan nevet használta, ami az észt Kalev vagy a finn Kalevi férfi névre vezethető vissza. Az észt nemzeti eposz szerint amikor Kalev nemzeti hős meghalt, felesége Linda észak finnugor szokások szerint hatalmas kőkupacos sírba temettette, ami később betemetődött földdel, és így alakult ki a Toompea-domb, amin Tallinn fekszik. Ugyanezekben az időkben a várost Lyndanise néven is emlegették az iratokban, ami vélhetőleg Kalev feleségére, Lindára utal. Tallinnt földrajzilag és stratégiailag teljesen logikus helyre építették: A város jól tudta felügyelni és védelmezni a Finn-öbölben haladó kelet-nyugati irányú kereskedelmi útvonalakat, valamint kiszolgálni ezek utazóit. A Toompea már az első évezred végén lakott volt, az 1100-as években pedig már fontos központja volt az észak észt térségnek.


A dán korszak (1219-1346)


A katolikus egyház az 1100-as években rendelte el a keresztes hadjáratok megkezdését a mai Balti országok és Finnország irányába. II. Győztes Valdemár dán király 1219-ben jelent meg hajóival Tallinn partjainál, de kemény ellenállásba ütköztek. A dánok már éppen visszavonultak volna, amikor a legenda szerint egy fehér kereszttel díszített vörös zászló hullott alá az égből, egyenesen a püspökük kezébe. Ezt isteni jelnek vélték, és újult erővel vettették magukat a csatába. Ez a zászló lett később a dánok nemzeti lobogója. Kezdetét vette a dán korszak, ami több, mint 100 éven át tartott. Ekkor kapta a város a mai észt eredetű nevét: "Tallinn". A név középkori észt nyelven annyit jelent, hogy "dán vár" vagy pedig "dán város". Az első időkben, az akkor még szinte egy nyelven beszélő finnek és észtek "Taani Linn"-nak mondták, de ezt olykor nehéz volt kiejteni, ezért hamar lerövidítették, és így lett a város neve észtül "Tallinn". Ezekben az időkben a német hanza-kereskedők már jól ismerték a várost, és gyakran tettek arra kitérőt. Ők Revalnak hívták a várost, ami az akkori Rävala-vármégye nevéből eredt. A németek Tallinnt egészen az 1900-as évek elejéig Revalnak mondták. A dánok miután partra szálltak, rögtön elűzték az észt lakosokat, és lerombolták az észtek által épített faerődöt. Az észtek többnyire a környező falvakba, kisvárosokba menekültek, néhányan pedig átkeltek a - svéd befolyású, de nyugodtabb, még "senki földjének" számító - Finn-öböl északi partjára. Miután a dánok lerombolták a várost, elkezdték újjáépíteni, és erős kőfalakkal vették körül. Két része lett a városnak: A Felsőváros, ami a Toompea (jelentése Dóm hegy) tetején és az oldalán feküdt, valamint az Alsóváros, ami a tengerpart, és a Toompea között terült el. A Felsővárosban a dán nemesek, a püspökök valamint a német és a dán lovagok laktak, az alsóvárosban pedig a kereskedők és a kézművesek. Az 1300-as évek elején a dánok rájöttek, hogy a városban igen erős a német befolyás, és szinte a város felépítése óta mindig is több volt a német ajkú, mint a dán, ezért az Alsóvárost is körbevették erős falakkal, a Felsővároshoz hasonlóan, egy esetleges német inváziótól tartva. Ettől fogva 1877-ig Tallinn csak az Alsóvárost jelentette. A Felsőváros pedig visszakapta régi nevét: Toompea. A két várost kapuk és erős falak választották el egymástól is, az átjárást pedig felügyelték. Létük csaknem az akkori Pesthez és Budához hasonlítható. Lassacskán Toompea is három - de mégis egységes - részre osztódott: A dán államhatalom helytartójának, és a helytartó hivatalnokainak, tisztviselőinek a negyede. Manapság az észt parlament, a Riikikogun található itt. A Német Lovagrend negyede; a püspöki és az egyházi negyed. Az egész Toompeát érintő ügyekről közös tanácsban döntöttek a rendek, de érdekesség, hogy mindegyik negyed saját szabályokkal és törvényekkel rendelkezett, ami gyakorlatilag úgy is mutatkozott, hogy amit az egyik utcában tiltottak, azt egy másik utcában szabad volt tenni, ha az éppen már egy másik rendhez tartozott. Ekkor Tallinn már teljesen különálló volt. 1343-ban az észtek fellázadtak uraik ellen és 1346-ra a dán király végleg megúnta a kicsi, észt csoportok egyenkénti hajkurászását így ő jó pénzért eladta a németeknek az észt földek összes dán, avagy királyi tulajdonban lévő részét, beleértve Tallinnt is.


A német korszak (1346-1561)


Miután a németek hivatalosan is Tallinn és az összes észt terület urai lettek, a Tallinnba bevezetett törvényváltoztatásokon kívül az első dolguk az volt, hogy a maradék felkelőkkel végleg leszámoltak. Az észteket egységesen jobbágyokként kezelték, az egyéb kisebbségeket pedig, mint pl.: dánok, oroszok, svédek kivándorlásra ösztönözték. Egészen az 1800-as évek végéig a németek megtartották vezető hatalmukat a városban. Sikerült mind a svédekkel, később pedig az oroszokkal úgy megegyezni, hogy kiváltságaik és jogaik alig csorbultak.


A svéd korszak (1561-1710)


A 16. századfelétől Svédország mégis a Balti-tenger nagyhatalma lett. 1558-ban kirobbant a 25 évig tartó Livóniai háború, amelynek során 1561-ben a svédek fennhatóságuk alá vonták Tallinnt. Nem sokkal előtte az orosz hatalom is elkezdett Tallinn után érdeklődni, és bár IV. (Rettegett) Iván mindkét várost el szerette volna foglalni, ez a terve sosem valósult meg, mivel a tallinni kereskedők és a toompeai német lovagok az oroszoktól való félelmükben 1561-ben önként megadták magukat a svédeknek. Ezt követően a város másfél századon át svéd fennhatóság alá tartozott. Miután Tallinnak megszakadt a kapcsolata a Hanza Szövetséggel a lakók életszínvonala rohamosan csökkent. Attól eltekintve, hogy a svéd korszak alatt a város jelentősen elszegényedett, de kulturális szempontból lényeges előrehaladás is történt: Hivatalossá tették az észt nyelvet és a nyelvtant, valamint észt nyelvű iskolákat is alapítottak. Ugyanezeket a jogokat finn szomszédjaik csak kb. 200 évvel később kapták meg a svédet felváltó orosz uralom alatt. A svédek megtartották Tallinnban és az egész térségben a régi, német, feudális jobbágytörvényeket, ami szintén érdekesség, mivel saját királyságukban, és más területeiken pl.: Finnországban továbbra sem uralkodtak feudális törvények. Az észt parasztok – akárcsak az orosz, a magyar vagy a francia parasztok – nem költözhettek el továbbra sem uruk engedélye nélkül, nem rendelkezhettek földdel, és egy birtok vagy föld eladásakor a rajta elő jobbágyokat beleszámították a vételárba, habár külön-külön, emberként nem adhatták el őket, életükre büntetlenül nem törhettek, ezért természetesen rabszolgáknak nem voltak nevezhetőek.


Az orosz korszak (1710-1918)


A Nagy északi háborúban Észtország uralma átkerült a svédektől az oroszokhoz. Tallinn 1710-ben harc nélkül kapitulált az orosz seregek előtt. A város Oroszországhoz csatolását követően I. (Nagy) Péter cár még 1714-ben parancsot adott hadikikötő építésére. Ezzel egy időben hajóépítő üzemet is alapított, ami a város iparosodásának is kezdetét jelentette. Az észt városok, főleg Tallinn lakosságának a túlnyomó része német volt az 1850-es évekig. Az ország termőföldjei 90%-ban nemesi tulajdonban voltak. 1870-ben az oroszok teljesen véget vetettek a jobbágyságnak, és eltörölték az utolsó feudális törvényeket is. A 19. század második felében, szinte robbanásszerűen megnőtt az észt lakosság száma Tallinnban, és hamar a legnagyobb etnikai csoport lett. Az ún. gazdasági hatalom még ekkor is a németek kezében volt, habár számuk és hatalmuk ekkor már csökkent a városban. A tanárom mesélte, hogy a cári időkben az orosz ifjú házasok Tallinnba utaztak nászútra, mert ez a szerelem városának, romantikus uticélnak számított.


Az első függetlenség (1918-1940)


Mikor az észt politikusok meghallották, hogy a finn szenátus közhírré tette függetlenségi nyilatkozatát Helsinkiben 1917. december 6-án, hasonló előkészületekbe kezdtek, és 1918. február 24-én kikiáltották Észtország függetlenségét. A Vörös Hadsereg gyorsan reagált és 1919 januárjára már a fél országot elfoglalta. Az észtek szívvel léllekkel harcoltak és végül brit hadihajók, finn, dán és svéd önkéntesek segítségével győzelmet arattak. 1920 februárjában kötöttek békét. Ugyanekkor Tallinnt is egyesítette az észt vezetés. Ekkor véglegesen eltörölték a „Reval”, az „Alsóváros” és a „Toompea” neveket és a régi finnugor eredetű, bár a dán korszakra emlékeztető „Tallinn” nevet kapta meg a város. 1920-ban az észtek, tekintve, hogy rokon nép, átvették a finn himnusz dallamát, amit Fredrik Pacius még 1848-ban szerzett. Szintén érdekesség, hogy e dalt legelőször Ludwig Runeberg svédül írta meg, majd később, 1867-ben először finnre, 1869-ben pedig észtre fordították. Állítólag Runeberget a mű megírására Vörösmarty Mihály 1836-ban írt „Szózat” című költeménye ihlette, mely később magyar nemzeti ének lett. Az észt függetlenség kikiáltása a kb. 700 éves német hatalom teljes befejeződését jelentette, de most már gyakorlatilag is.

 

Észtország címere

 

 

 A szovjet korszak (1940-1991)


A fiatal Észtország függetlensége nem tartott sokáig. A Szovjetunió 1940 tavaszán, elkezdte bekebelezni a Balti-országokat. A kicsi és védtelen Észtország határait átlépő szovjet csapatok különösebb ellenállásba nem ütköztek, ezért szinte napok alatt elfoglalták az egész országot. 1941. nyár végén a németek elfoglalták Észtországot és visszaszorították a szovjeteket egészen Moszkváig. A szovjetek 1944 márciusában szőnyegbombázást indítottak Tallinn ellen. A két napig tartó bombázás után a város 53%-a megsemmisült és 1400 ember vesztette életét. Ugyanekkor a szovjet támadások megerősödtek a Balti-országok irányába valamint az ukrán fronton, és a németek gyors visszavonulásra kényszerültek. A szovjet csapatok 1944 Szeptemberének végére az egész országot elfoglalták és Észtország 47 évre a Szovjetunió része lett. A háború végén, bár Tallinn majdnem hogy romokban hevert, az óváros szinte a csodával határos módon alig kapott pár találatot, ellentétben pl. Rigával, ahol a háborúban az óváros is komoly károkat szenvedett. A háború után az épületeket szovjet támogatással viszonylag gyorsan helyreállították, és az ipar is hamar fellendült, viszont az alapvető élelmiszereket még a szocializmus vége felé is csak jegyre lehetett kapni Tallinnban meg a többi városban. Vidéken a helyzet valamelyest jobb volt. Az utazást, mint ahogy a Szovjetunióban mindenhol, erősen korlátozták. Az 1960-as évek végén, a finn állami televízió mindkét csatornája megerősítette a Helsinkiből történő adásai jelerősségét úgy, hogy mindkettőt lehetett fogni Tallinnban és környékén. Az adás fogása egy otthon elkészített vevővel vagy kisebb technikai változtatással a TV-készülékben volt lehetséges, és bár ez illegális volt, attól függetlenül szinte minden észt háztartás tudta titokban fogni a finn adókat. A Szovjetunióban használt – francia fejlesztésű – SECAM TV-rendszer szándékosan eltért a pl. Finnországban használt német PAL TV -rendszertől azért, hogy a határvidékeken ne lehessen fogni a nyugati csatornákat, így például Lengyelországban, Csehszlovákiában vagy Magyarországon a német vagy az osztrák adásokat. Szovjetunió többször is felszólította Finnországot, hogy ne sugározza adásait Tallinnig, de ezt a finnek mindig technikai magyarázatokkal és egyéb más kifogásokkal elutasították. Az 1980-ban megrendezett, moszkvai olimpia játékok vitorlásversenyét Tallinn partjainál tartották.


A második függetlenség (1991- )


A Szovjetunió végleges összeomlásakor Észtország másodszor is kikiáltotta függetlenségét Tallinnban 1991. augusztus 20-án. Észtország, ellentétben más népköztársaságokkal, követte pl. Magyarország példáját, és azon egyike volt, ahol a rendszerváltást viszonylag békésen, vérontás és emberáldozat nélkül sikerült elérnie. A Balti-tenger egyik legnagyobb hajószerencsétlensége – Az Estonia-katasztrófa – is Tallinnhoz kapcsolódik. Az M/S Estonia nevű hajó 1994. szeptember 28-án, helyi idő szerint éjjel süllyedt el Tallinnból Stockholm felé tartva. A katasztrófa fő oka az orrkapu leszakadása volt egy éjjeli viharban. A süllyedés 40-50 perc alatt zajlott le, de az embereknek ennél jóval kevesebb idejük maradt a menekülésre. Az áldozatok vagy még a hajóban a falakhoz, lépcsőkhöz csapódtak a hirtelen dőléskor, vagy megfulladtak a vízben vagy a hajó belsejében, vagy pedig a hideg tengerben – a víz csupán 10-12 fokos volt – a hipotermia miatt kihűltek. Az Estonián tartózkodó 989 személyből mindössze kb. 250-nek sikerült kijutni a hajó belsejéből a külső fedélzetre, de közülük is csak 137-at sikerült kimenteni a vízből élve. A szerencsétlenség összesen 852 emberéletet követelt, kik javarészt svédek és észtek voltak. 1995-ben a hajóroncsot tömegsírnak nyilvánították.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Manapság Tallinn már több mint 400.000 lelket számol, és a város egyik legfontosabb bevételi forrása a turizmus. A 2007. év végi fejlettségi index (HD index) szerint az ország a 44. helyen állt a világranglistán. Közeli szomszédainak fejlettsége: Oroszország 67., Lettország 45., Svédország 6., Finnország 11. Ugyanebben a felmérésben Magyarország a 36. helyen végzett. Észtországban jelentős orosz kisebbség él. 1.300.000 észtországi lakosból, csak 68% észt. Az oroszok teszik ki a népesség 26%-át. Tallinnban az oroszok aránya közel 40%, de Narvában, egy nagy északi határvárosban 96%-a a lakosoknak orosz. Ez számos problémát és súrlódást okoz a két népcsoport között.


 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://ricsipetrograd.blog.hu/api/trackback/id/tr41804775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.