A várost egy keresztes hadjárat után a svédek alapították 1293-ban Viborg néven, amely jó elhelyezkedésének köszönhetően hamar kereskedelmi központtá és fontos erősséggé vált. Alapítását követően Novgorod és egyéb orosz fejedelemségek is többször megpróbálták elfoglalni, de ez végül 1710-ben Nagy Péternek sikerült. Ekkor került az Orosz Birodalom fennhatósága alá Finnország egyes részeivel együtt, amit 1809-ben a terület teljes elfoglalása követett. 1917-ben a bolsevik forradalmat követően a finnek kikiáltották függetlenségüket és Viipuri néven a város a független Finnország második legnagyobb városa lett, jelentős többségében finn és kisszámú orosz, német és svéd kisebbséggel. A 1939-1940-es Téli Háború során a város 70.000-es lakosságát nyugat Finnországba evakuálták a szovjetek elől. A háborút lezáró Moszkvai békét követően a város a Szovjetunióhoz került. Az 1941-es német támadást követően a finnek is beléptek a háborúba és vissza is foglalták az elvesztett területeiket, de mivel veszítettek, a háborút követő békében ezekről végleg le kellett mondaniuk. Azóta Выборг (Viborg) városa a Szentpétervárt is magába foglaló Leningrádi terület része.
Egy borongós, felhős és néha szemerkélős napon, mint az őszi szentpétervári napok 90%-a, úgy döntöttem, hogy felkeresem és megnézem magamnak Viborg városát. Ez a kisváros 130 kilométerre található észak-nyugati irányba Finnország felé a Finn-öböl partján. Felültem az elővárosi vonatra, aminek itt elektricska a neve mert villanymozdony hozza mozgásba a szerkezetet. A mindössze 130 kilométeres utat sikerült röpke 2,5 fél óra alatt megtennünk mivel minden bozótnál és fánál megállt a vonat és hát ezekből jó sok van errefelé. Nem is lett volna ezzel olyan nagy baj, mert azért nézelődtem ki az ablakon, de a fröccsöntött műanyag padon, amit ülésnek mernek nevezni másfél óra múltán már sehogy sem lehetett kényelmesen ülni. Megérkezésem után rögtön a vár felé vettem az irányt. A város fő nevezetessége a vár, amely köre a város is épült, egy kis szigeten található, aminek teljes területét el is foglalja a várfal és a hozzá kapcsolódó épületek. Ezek egyikében található a város történetét bemutató kiállítás, amit kulturális kíváncsiságomat kielégítendő megtekintettem, majd felmásztam a Szent Olaf toronyba, ami az egész városból látható. Hát mondanom sem kell fújtattam, mint egy kompresszor a bányában mire felértem. Innen látható az egész város és azt körülvevő tenger és több kis sziget is.
Ezt követően az óvárosi részen sétáltam és a rég elbontott városfal még megmaradt tornyait kerestem fel. A szűk utcákon és a régi épületek között sétálva némi középkori érzést lehetett elkapni, de sajnos közel sem olyan minőségben, mint Tallinban. Elég kevés régi épület van felújítva, bár ez a középkori hatást akár erősíthette is volna. Mivel ezzel ki is merítettem a látnivalók eléggé korlátozott tárházát és be is sötétedett, egy újabb hosszú zötykölődés után visszatértem Szentpétervárra. Mikor visszaértem a kollégiumba a finn lakótársam kérdezte, hogy jobb állapotban van-e a város, mint amikor ők az oroszoknak átadták 1940-ben. Gondolom a választ mindenki sejti. Apropó, ennek kapcsán megtudtam, hogy a finn nyelvben van egy olyan kifejezés, miszerint ha valaki elrontott valamit azt mondják, hogy oroszosan csinálta.
